fogarasiegyhaz - UNREGISTERED VERSION

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Ignácz Rózsa

Híres személyiségek

  Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909. január 25. – Budapest, 1979. szeptember 25.) magyar író, műfordító, színművész. Férje Makkai János újságíró, politikus volt.
  
1931-ben végezte el a Színiakadémiát Budapesten. 1931-1939 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt. 1939-1940 között a budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítójaként dolgozott. Első írását Benedek Elek közölte a Cimborában (1925). 1943-ban a Petőfi Társaság tagjai közé választották. 1945-1947 között a Fővárosi Kiadónál dolgozott mint lektor, majd a Református Élet című lap szerkesztője volt. 10 évi kényszerű hallgatás után jelenhetett csak meg 1957-ben elbeszéléseinek gyűjteménye (Tegnapelőtt).
   Könyvei a moldvai, bukovinai, erdélyi magyarság történelmi viszontagságairól, és színháztörténetünk nagy alakjairól szólnak. Útirajzai távoli tájakról tudósítanak. Román nyelvből készített maradandó fordításokat.

Hogyan kapcsolódik Ignácz Rózsa Fogarashoz?

    Ignácz  László  református  lelkipásztor  leánya. A  húsz  éven  át  Kovásznán  szolgált, majd  1918-ban  püspöki  akarattal  Fogarasra  rányitott, a  Magyar  Párt  megbízásából  bukaresti  képviselőséget  is  vállalt  református  lelkész-apa Ignácz  László (a püspök-író  Makkai  Sándor  sógora ), kulcsfigurának  mondható Ignácz  Rózsa  íróvá, ilyen  íróvá  válásában, mint  ahogy  kulcsszerepe  volt  ebben  Fogarasnak  is. Nem  a  kijelentések  szintjén  igazolódhat  ez az  állítás, hanem  a  művek  esztétikuma  által.
    És  akkor  szóljunk  végre  Ignácz  Rózsa   életművének  talán  legmaradandóbb  darabjairól, a  helyzetrajzokról, amelyek  már-már a  Móricz  Zsigmond-i  fölfedező  szenvedélyről  tanúskodnak, szülőföldi  elkötelezettségükben  Tamási  Áron  lírai  emlékezéseit, útrajzait  juttatják  eszünkbe, a legsikerültebbek  pedig  Illyés  Gyula  esszéigényű  dokumentumprózájának  erdélyi (ex-erdélyi)  társaiként  olvashatók.
      E  helyzetrajzok élén a  Levelek  Erdélyből  (1939 )  kötet  kronológiája  szerint  is  az  Olt-ország  fővárosa  (1919-1926 )  áll. Nevezett  főváros egy kis  túlzással: Ignácz  Rózsa  életművének  fővárosa  (szülővárosa  mindenesetre) Fogaras, az  eszmélkedés  színhelye.
   Kilenc  éves  volt  csak  (benne  van  tehát  a  „móriczi  első  tíz” életre szóló  élményforrást  meghatározó  esztendőben ), amikor  a  család  a  havasok  lábánál  fekvő, gazdag  történelmi  múlttal  dicsekvő  kisvárosba  költözik.
    A  vár  a  középkori  magyar  királyság  s  az  erdélyi  fejedelemség  fölemelő   és  gyászos  eseményeire  emlékeztet: II  Endrétől  Nagy  Lajosig  és  Mátyás  királyig, Bethlen  Gábortól  Apafi  Mihályig, az utolsó  Erdélyi  fejedelemig  vezetnek  a  fogarasi  birtokadományozok, birtokvételek, várépítések  és  átépítések, és  ebben  a  több  évszázados  történetben  érdekeltek  a  havasalföldi  és  az  erdélyi  románok  s  a  szászok.
     Bornemisza Anna és Árva Bethlen Kata is hozzátartozik a fogarasi vár históriájához, Ignácz Rózsa azonban legfeljebb a fejedelemasszony kútját láthatja, no meg a 2535 méteres Negojt megcélzó, vidám énekszóval kiránduló szász lányokat vagy a piacon gombát áruló román asszonyokat. Ennek a kornak a fogarasi magyar híressége Bicsérdi Béla, a vegetarizmus (bicsérdizmus) népszerű profétája.
   Ignácz Rózsa Fogarasa nem azonos Babits tanári éveinek csendes kisvárosával, bár nem sok idő választja el a kiváló babitsi esszé történésidejét a negyedszázaddal fiatalabb, a Nyugat mesterével egyebekben nyilván össze nem mérhető, leendő erdélyi írónő élményeitől.
    Felgyorsult a történelem, az ország urai és a vár lakói egyaránt cserélődtek. A város szállodájának homlokzatáról a másfél méteres „magyar” Merkúr-istenszorot ledöntik az új román-gimnázium tüntető diákjai és bedobják  a  patakba.
   A várba 1919 kora tavaszán ezerkétszáz katonát hoznak, az ellenálló székely hadosztály volt tisztjeit és közlegényeit. Később polgári internáltak jönnek a helyükbe. A helybeli magyar polgárság összetétele megváltozik: távoznak a régi hivatalok és velük a tisztviselők, maradnak a cipészek, szabók, bádogosok, szűcsök. És marad a változás előtt éppen csak megérkezett református lelkész és családja, Ignácz Lászlóék, a kilencéves Rózsával. („Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelő első vizitet”). Menekülés és utóvédharc, mármint polgári értelemben: a megszűnt magyar állami iskola helyébe magyar nyelvű református gimnázium teremtése, a háromezer fogarasi magyar áldozatvállalásából.
   Ignácz László aktív közreműködésével 1926-ra elfogynak a magyar iskolások, nincs már magyar gimnázium Fogarason.
  Az  Olt-ország fővárosát a befejezésben a szerző novellává kerekíti. Hatásos befejezése a Rákocziakat, Béldieket, Bethleneket, Telekieket, a váralapító Apor László lófőt és a hittérítő, szegénygyámolító Lorántffy Zsuzsannát emlegető Fogaras-történetnek: a hentesüzlet előtt ülő, gombát áruló román asszony a déli forróságban, az eladatlan áru miatt felbosszankodva, háromlábú vasszékét a fonnyadó gombákkal teli kosárhoz vágja: behorpad  a föld, majd nagyot mordul, földrengésszerű morajt hallat, hosszú csíkban megreped, és hirtelen méteres lyuk nyeli el a gombáskosarakat. Babonás ijedség borzong át a zöldséges soron. A fogarasi  nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy  temető:  „Kivonulnak a hatóságok. Két napszámos ember, csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért eldönti a vitát, kié hát csakugyan Olt-ország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt. A sírgödörből, a megyefőnök nagy csalódására XVI. századi, főúri magyar sírbolt maradványai, a csontok közt aranyos, türkizes boglárokkal kirakott mentekötő, piros bársonymellény foszlányai, görbe  kard, nyakláncok kerültek elő: a román  archeológus még azt sem igazolhatja (a prefektus utolsó reményeként), hogy fogarasi szász őslakók sírját találták meg. Az ásatás lezárul. Az előkerült ékszereket a prefektusi lakásra szállítják, a csontokat és ruhadarabokat a református egyház földeli el Bethlen Kata síremléke mögött.
   A gyermek és serdülőkori indíttatás, a fogarasi élmény egy életre szóloan Ignácz Rózsa prózáját, legalábbis az első évtizedét döntően meghatározza.
   Az írónő nem csupán Erdélyben van jelen, átmegy a Kárpátokon, többször is eljut Bukarestbe, Konstancába, bejárja Moldovát és Bukovinát.


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz